Nincs találat
Használj kevesebb szűrőt, vagy távolítsd el az összeset.

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Szeretném megköszönni a munkádat, amit a kártyák elkészítésébe fektettél. Ugyanis, hiszem, hogy a kártyákkal való felkészülésem is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy öt napja megszületett természetes úton a második babám. Csodás élmény volt az egész a császármetszés után. Köszönöm Neked is még egyszer, hogy ilyen gyógyító szülésem lehetett.”

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Tegnap megkaptam a kártyacsomagot, amit a férjem rendelt nekem meglepetésként. Gyönyörűek a kártyák és pont azok a mondatok vannak rajtuk, amire egy kismamának szüksége lehet, de hogy személyesebb legyek, nekem szükségem van. A férjem is teljesen meghatódott a kártyákon, azt mondta, neki is sokat adnak ezek a megerősítő, megengedő mondatok.”

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Ahogy elkezdtem találomra nézegetni az anyaság kártyákat, pár pillanat múlva potyogni kezdtek a könnyeim, magam sem tudom, miért. Talán mert – hiába nagyon jó anyának lenni, hiába semmihez sem hasonlítható kaland – elég nehéz időnként. Nehéz éveken keresztül éjjel-nappal annak az egynek lenni, aki a minden.”

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Köszönöm a kártyáid varázs szavait, csodás rajzaid. A Gyermekágy és Anyaság kártyák két pici mellett sokszor adnak új lendületet, mikor azt hiszem, már nem bírom tovább. Köszönöm!”

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Egy álom, egy csoda! Már egy órája csak lapozom, olvasom, nézegetem, nem tudok betelni vele. Olyan mély, annyira megérint, egyszerűen miközben olvasom azt érzem a lelked itt van velem, megnyugtat, hitet, reményt és erőt ad.”

  • ⭐⭐⭐⭐⭐

    „Nagyon boldog vagyok, hogy még szülés előtt ideért, mert így van időm kézbe venni, áttanulmányozni, beszívni a könyv illatát és energiáját. Nagyon hálás vagyok érte és szívből gratulálok, mert egy csodát alkottál.”

KÁRTYÁK A SZÜLÉSZETEKEN

Büszkén és hálával a szívemben mondhatom, hogy a Várandósság és Szülés kártyacsomag pozitív megerősítései közöl több kikerült a Honvéd Kórház, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház szülészeti osztályának falaira. Szívből kívánom, hogy rengeteg erőt és hitet adjanak ezek az üzenetek az ott szülő nőknek és családjaiknak. Legyenek támaszai és irányadó értékei az ott dolgozó szakembereknek.
Ha tudsz olyan szülészetről vagy gyermekágyas osztályról, ahol szívesen fogadnák a képeket, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot itt: